Pedofília, melegpornó, kétes ingatlanügyek. Csak néhány szó a közelmúlt azon történései kapcsán, amelyek papokat érintenek. Olvasom ezeket a cikkeket, véleményeket, és azon kapom magam, hogy mardos a szégyen.
Hiszen joggal mondja bárki: „Ezek beszélnek a hitről?” Vagy: „Ezek nekem ne prédikáljanak! Szégyelljék magukat!”
És én ezt is teszem. Szégyellem magam miattuk, értük és helyettük is. És mielőtt azt gondolná bárki, hogy ítélkezem, vagy magamat különbnek tartom náluk, jelzem, ez nem így van. Én sem vagyok tökéletes. Sőt…! („Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.” Jak 1,14)
De tudom jól azt is, hogy fennmaradtak Jézusnak a házasságtörő asszony vádlóihoz intézett szavai: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” (Jn 8,7) éppúgy, mint az, amit az ítélkezésről mondott: „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek.” (Lk 6,37)
Ezekben a fent említett esetekben mégsem lehet mentség az, hogy a pap is csak ember, olyan ember, mint bárki más…
Akkor sem, ha a lelkészi hivatás, a példakép-funkció sokszor szinte elhordozhatatlan tehernek tűnik. Az elvárás nincs kimondva ugyan, de attól még nagyon is létező: Egy pap legyen több, jobb, különb, mint mások. Legyen több, jobb, különb, mint én…
Mutassa meg, hogy van, akinek sikerülhet többnek, jobbnak lenni… Valahogy igazabbnak. Tökéletesebbnek, ha tetszik.
Minél idősebb vagyok, annál inkább úgy érzem, hogy a tökéletesség nem a hiba, bűn, botlás nélkül való lét szinonimája, és amikor Jézus a hegyi beszédben azt kéri a hallgatóitól, hogy „ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48), azt akarja, hogy abban a szeretetben próbáljunk meg a tökéletességre törekedni, amit csak Isten által lehet a miénk.
Egyre inkább úgy érzem, hogy el kell, és el is lehet merülni abban a fajta szeretetben, amit senki más nem tud adni, csak az Isten. Abban a fajta szeretetben, ami átformál, gyógyít, erőt ad, és felemel a porból.
És ez a szeretet nem tud és nem is akar ártani másoknak, mert „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” (1Jn 4,16)
