„Tüntesse el innen a hájat, és akkor jó lesz” – mondta a nő, én pedig tiszta szívből kacagni kezdtem, kéretlen, és cseppet sem sértő őszinteségén. És arra gondoltam, igaza van, nincs is más dolgom, mint eltüntetni a hájat, és akkor tényleg jó lesz rám a felpróbált fürdőruha melltartója, ám hogy ez a folyamat nem megy egyik pillanatról a másikra, az egyszer biztos…  

Nevettem hát, nevettem egyre, úgy, ahogy már régen nem, ezért csak egy kis idő elmúltával tűnt föl, hogy a szegény középkorú hölgy megütközve bámul rám. Mint kiderült, ő külföldi, és nem a hájamra, hanem a hajamra gondolt…

Jól el is szégyelltem magam rögvest, hiszen nem kinevetni akartam őt. Nem rajta kacagni volt szándékomban, hanem vele együtt akartam derülni a szituáción.

Már megint ezek a fránya szavak...

Ideje lennem többet hallgatnom, és kevesebbet beszélnem…

De mindenképp utána kellene néznem a neurolingvisztikus programozásnak, lánykori nevén NLP-nek. Úgy rémlik, mintha ez a tudományág foglalkozna a szavak természetével, azzal, hogy ugyanaz a szó az egyiknek ezt jelenti, a másiknak azt, attól függően, milyen emlékeket, milyen asszociációkat ébreszt egy-egy szó valakiben.